Legtöbbünknek az a problémája, hogy nem tudja megtalálni a "rosszban" a jót, és ez húzza vissza sorsának megjobbításában, ezért nem működnek jól a vonzások! Példa, hogyan talált örömöt a kislány az elkeserítő, szívszomorító élethelyzetekben és hogyan vált ez szokásává? Amíg nem írjuk át a traumákat, addig egyikünk sem tud 5ről a 6ra jutni!!! (részlet a könyvből:) Pollyanna lekési a vacsorát, és a szolgáló, Nancy közli vele, hogy mostmár sajnos csak tejet és kenyeret vacsorázhat. Erre a válasz: - Miért? Én nagyon örülök neki! - Örül? Ugyan minek? - A tejnek és a kenyérnek.Nagyon szeretem mind a kettőt.Meg aztán annak is örülök, hogy magával vacsorázom! - Úgy látszik kisasszonyka, maga a világon mindennek tud örülni - mondta erre Nancy és vidám képe egy pillanatra elborult, mert eszébe jutott, hogyan próbált megbarátkozni a csúf kis padlásszobával a bátor kislány. Pollyanna csöndesen kuncogott. - Hát persze, hiszen erre megy a játék! - Miféle játék? - Hát...az örömjáték! - Kisasszony, mit beszél összevissza? - Nem beszélek összevissza! A papa tanított rá. Egész kicsi korom óta játszom. A Nőegyleti hölgyeket is megtanítottam.Azok is játszották, - legalábbis néhányan közülük. - Én ugyan nem sokat értek a játékhoz, de azért csak mondja el, Pollyanna kisasszony, miben áll. Pollyanna nevetett, de kicsit szomorkásan. A szürkületben arcocskája nagyon sápadtnak és keskenynek látszott. - Akkor kezdődött, amikor a mankók érkeztek a missziós-hordóban... - Mankók? - Igen. Tudja, annyira szeretettem volna egy babát. Papa kérte is, hogy küldjenek, de amikor megérkezett a hordó, a hölgy visszaírt, hogy nincs benne baba, csak egy pár kis mankó. Elküldte, hátha valami gyerek mégis hasznát veszi. Akkor kezdtük játszani a játékot. - No én aztán igazán nem értem, mi játszanivaló van egy pár mankóval! - jelentette ki Nancy kicsi ingerülen. - Éppen az az érdekes benne.Mindenben kell találni valamit, aminek örülhetünk - magyarázta Polyanna komolyan. - És mindjárt a mankókon kezdtük. - Nohát, ezt aztán értse meg aki akarja! Hogy lehet örülni annak, ha az ember babát kíván és mankót kap helyette? A kislány vígan ugrált Nancy mellett. - Dehogy nem, dehogynem! Bár igaz, hogy az elején én sem értettem-. ismerte be. - De a papa megmagyarázta. - Akkor maga pedig magyarázza meg nekem - szólt Nancy kurtán. - Ó libuska! Hát annak örültem, hogy nincs szükségem rá! - vágta rá Pollyanna büszkén! - Nagyon egyszerű a játék, ha az ember már belejött! Nancy kicsit ijedt oldalpillantást vetett a kislányra. - Hát ez aztán igazán furcsa gondolat! - Dehogy furcsa! Inkább nagyszerű! - lelkesedett Pollyanna. - Azóta is ezt játszottuk. s mennél nehezebben megy, annál érdekesebb. Igaz, hogy néha nagyonis nehéz, - például amikor a papa elment a Jó Istenhez, én pedig itt maradtam a nőegyleti hölgyekkel. - No meg ha egy rongyos, üres kis padlásszobában kell laknia! -Tódította meg Nancy. Pollyanna nagyot sóhajtott. - Hát igaz. Ez is nehéz volt, különösen az elős pillanatokban.Kicsit árvának éreztem magam! Sehogysem ment a játék, mert anniyra kívántam volna szőnyeget, meg függönyt, meg képeket! Aztán eszembe jutott, milyen csúnyák a szeplőim, és ha nincs tükör, legalább nem látom őket, meg az ablakkeretben megláttam az "én" képemet, a kilátást,- és akkor már tudtam, minek kell örülnöm Keressük meg az örömöt azokban a dolgokban, amikben eddig nem láttuk meg! Pl. Esik egész nap az eső .... Örülök, hogy van időm olvasni, és beszélgetni barátaimmal, azaz Veletek