2008. augusztus 3., vasárnap

maradj, önmagad lehess. Mihez ragaszkodj és mihez nem.

Nem születünk sem remetének, sem kolostorlakónak. Pánikbetegnek és depressziósnak sem, szorongó embernek sem, hiszen ezek a menekülések ugyanúgy bezárnak, mintha kolostorban, vagy az erdő közepén élnél egyedül.

Igen, a világ zajos, sok hatás ér, negatív és pozitív egyaránt. Igen, az élet veszélyes üzem, mert ahogyan gyönyörűséget hozhat a következő pillanat, úgy hozhat nagy fájdalmat is."

A teljes szöveget itt olvashatod:

Nem születünk sem remetének, sem kolostorlakónak. ...
Nem születünk sem remetének, sem kolostorlakónak. Pánikbetegnek és depressziósnak sem, szorongó embernek sem, hiszen ezek a menekülések ugyanúgy bezárnak, mintha kolostorban, vagy az erdő közepén élnél egyedül.Igen, a világ zajos, sok hatás ér, negatív és pozitív egyaránt. Igen, az élet veszélyes üzem, mert ahogyan gyönyörűséget hozhat a következő pillanat, úgy hozhat nagy fájdalmat is.Könnyű lenne mindig fenn, a csúcsokon lenned, könnyű lenne, ha mindig mindenki mindenhol elfogadna. Könnyű lenne, ha a lelkedben sosem dúlna háború. Könnyű lenne, ha minden álmod valóra válna. Könnyű lenne és roppant unalmas! Könnyű lenne, de sosem tudnád meg, ki is vagy valójában! Sosem tudnád meg, miért is érkeztél, mit szeretnél megtapasztalni itt a földi létben, s ehhez mi a valódi erőd.Ez csak emberek között lehetséges. Közöttük pedig nagy a ricsaj, nagy a felfordulás.Emberek között nem könnyű megtartani az egyéniségedet, előbb-utóbb személyiséget faragnak belőled, ha nem vigyázol. Ez a világ szereti az egyengondolkodást, egyenviselkedést, egyencselekvést. Legyen minden egyforma! Akkor senkit, soha nem érhet meglepetés! Ez a világ szereti, ha arctalan vagy. Szereti, ha belesimulsz. Szereti, ha nem lógsz ki a sorból.Figyeld meg, hány helyen hordanak egyenruhát, hány munkahelyen írják elő a kötelező öltözködést. Az első lépés, hogy arctalanná tegyenek. Simulj bele a tömegbe: ez a cél. Csakhogy, te nem a tömeg részeként születtél, soha nem is leszel az, próbálkozhatsz, de előbb-utóbb belehülyülsz, belebolondulsz. Csak nézd meg, az egész világ abnormális, ma is olyan sablonok szerint él, ami már sokszor kudarcot vallott, s ugyanarra a problémára ugyanazt a rossz választ adja. Csak nézd meg, hogy semmit nem változott sem a vallás, sem a politika, sem a különböző közösségek, ugyanabban az ördögi körben mozognak. Ez a nagy átlag. Itt csak elpusztulni lehet.S ebben a közegben terjed, itt nyugaton egy virág, amit ezoteriának hívnak. Az ezoteria mások elől elrejtett, belső világot jelent. Ezért támadja a vallás, mert itt nincs szükség papokra, azokra a papokra, akik ugyanolyan emberek, mint te meg én, nincs szükség politikusokra sem, akik helyetted a saját hatalmukkal törődnek. Nincs szükség semmi másra, csak önmagadra. Tudom, ezen a területen is gombamód szaporodnak a kóklerek, a hamisak. Tudom, itt is rengeteg félrevezetés történik.Elmehetsz jóshoz, asztrológushoz, választhatsz itt is sok-sok igaz és hamis dolog között. Az igazi kérdéseidre csak önmagadban fogod megtalálni a választ. Ez az ezoteria lényege: megismerni a belső, mások elől rejtett belső valóságodat. Azt adnod, aki vagy. Ahogyan a rózsák között sincs két egyforma, ahogyan a természetben minden önmaga a maga egyediségével, úgy lehetsz te is önmagad és egyedi. Hiszen része vagy a teremtett világnak, s ebben a világban csak az ember az, aki lassan elkorcsosul, bábbá válik.Sosem azok az emberek hoztak csodát, akik belesimultak az arctalan tömegbe. Tudós, művész, felfedező, mester senki sem lehetett arctalanul. Az a szomorú – ma még – hogy minden embert, aki valaha is előbbre vitte a világot, szebbé és jobbá tette, különcnek tartották. Csodabogárnak. Pedig ez a különcség csak különbség volt-máshoz érett, más dallamot hozott. Csodát pedig csak a belső csoda felfedezésével és megélésével tehetsz. Hiszen itt mindenki tudós, művész, mester, csodabogár lehetne, gyönyörű, gazdag és tarka, pompázó és illatos világgá válhatna ez a föld. Az lehetne, amilyen létezése óta. De mi jól belepancsoltunk. S hogy mit tettünk itt kollektíve, arra nem lehetünk éppen büszkék.Az egész világot nem tudod megváltoztatni, csak a saját világodat. S ha felvállalod a saját világod, az tovagyűrűzik, előbb csak a szűk környezetedre. Ha te őszinte, nyílt vagy, előbb-utóbb a környezeted is az lesz, mert képtelenség egy őszinte és nyílt embert folyamatosan félrevezetni. Nem megy. Nem tudnak a szemedbe nézni. Lassan-lassan ő is őszinte és nyílt lesz. S akik az ő környezetében élnek, azok is változnak. Így gyűrűzik tova, amit elkezdtél. Ezzel a kollektív tudatalattit változtatod, s ezzel együtt változik a világ.Nehéz az emberek között. Ahhoz, hogy önmagad megtaláld, s az maradj, akit megtaláltál, csak azt a kérdést kell feltenned magadnak: hogyan érzem jól magam? Miben érzem jól magam? Mi tesz boldoggá? Mit teszek szívesen, mi gazdagít?Hiszen ha te boldog vagy, ha lélekben gazdag vagy, ha igazi kincsed adod a világnak, akkor nem voltál itt hiába. Akkor érdemes volt itt lenned, mert valami újat, valami frisset adtál önmagadnak, és ezáltal másoknak.
Zsóka



Örömet, meglepetést szerezni jó. Jó, ha gondolnak ránk. Ezzel mások is így vannak. Szerezz apró örömöket ismerőseidnek, barátaidnak. Érezzék, hogy fontosak számodra, törőd velük. Ehhez kíván Neked segítséget nyújtani a tegnap elkészült új menűpont, mely remélem, kellemes meglepetés számodra!

Legyen örömökkel teli, boldog napod!

MESE A TÖKÉLETES SZÍVRŐL

Valamikor én is kaptam egy darabot, és cserébe adtam az enyémből. Most nektek is adok, mert a szeretet a legcsodálatosabb dolog a világon!
Őrizzétek ezt a csodát, és merészen osztogassátok, hisz minél többet adtok annál több lesz nektek is belőle!

A szeretet két embert gyógyít, azt aki adja, és azt aki kapja!

Egy napon, egy fiatal megállt egy nagyváros központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott.
Az ifjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát. Egyszer csak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne, és mégis, az Ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez.
Az összegyűlt tömeg kezdte az öreget figyelni, és az ő szívét. Az ifjú is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet. Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszottak. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként meg nem is pótolták, csak a fájó seb látszott. Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? -suttogták az elképedt emberek.
A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:- Azt hiszem, viccelsz, öreg. Nézd az én szívemet, ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel- csak könny és fájdalom.
Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel, Látod, minden seb a szívemen egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel - kiszakítok egy darabot és a mellettem élő embernek, adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből. Mivel ezeket, a darabokat nem lehet milliméterrel mérni, ilyen szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztet, amit megosztottunk egymással.
Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükből. Ezek a nyílt sebek, az üregek hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos kockázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével.
Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége?- fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.
A fiatal, könnyező arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéből és reszkető kezekkel az öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta, és a szívébe rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt. A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt, mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétől dobogott.
Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra. Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útjain.
"Tökéletes" szívvel, amelyből hiányzik a szépség.
Változik az élet, mint a gondolat, nincs állandó benne, csak a pillanat.Nagyon sokan az idő múlásával, szívesen "tekintgetnek" hátra felé, és eközben megfeledkeznek arról, hogy életünk mindig a jelen pillanatban zajlik, és lemondanak az emlékekért, a mostani élményeikről. A múlt szép emlékei miatt, egyszerűen elfelejtenek élni. A többiek, pedig egy idealizált jövőkép hajszolása végett maradnak le a jelenről!Igazán csak azok boldogok, akik a pillanatot megragadják, és fogva tartják addig, amíg a következő pillanat fuvallata meg nem érinti a lelküket.Vannak olyan pillanatok, amikor azt gondoljuk, és érezzük, hogy ezekért érdemes volt megszületni, és azt sem bánjuk, ha utána el kell mennünk egy következő dimenzióba, ahol ismét újjászületünk, gazdagodva előző tapasztalásainkkal.


Nem az enyémek az évek,
Melyek időmet emésztik.
Nem az enyémek az évek,
Melyeket még megérek;
A pillanat az enyém,
És ha erre figyelek,
Akkor az enyém az, aki időt,
És örökkévalóságot teremtett.
/ Andreas Gryphius
A világ illúzió, olyan amilyennek látjuk, a múltbéli programozásaink alapján.

Saját egyéniségünk tükrében mást és mást látunk szépnek, vonzónak.
Még a természet csodáiból is más ragadja meg képzeletünket.


Saját gondolataink alkotják a negatívumokat, és a pozitívumokat.

Világunk értékrendje összefügg neveltetésünkkel, és saját tapasztalásainkkal.
Ezekből alakul ki egyéniségünk.


Lelkünk tükrén keresztül nézzük a világot, ez motiválja jó, vagy rossz döntéseinket.

Az anyagi lét csábítása, a látszatdolgok rabsága, a másoknak való állandó megfelelési kényszer, a világ összes hamissága, rányomja bélyegét életünkre.

Személyiségünk torzulásával elveszítjük azokat az igazán fontos dolgokat, amelyek az anyagi világunkban nem beszerezhetők!
Nélkülük, lehet élni, de nem érdemes!
TARTS TÜKRÖT ÖNMAGADNAK, LÁSD ÉS MUTASD MEG, VALÓDI ARCOD A VILÁGNAK! "

DACOLVA A VILÁGGAL

MA kitörlök az életemből két napot: a tegnapot és a holnapot.
A tegnapból tanultam, a holnap pedig következménye annak,
amit ma teszek.
MA azzal a meggyőződéssel nézek szembe az élettel,
hogy ez a nap soha többé nem fog visszatérni.
A MA az utolsó lehetőség arra, hogy intenzíven éljek,
hiszen senki sem tud biztosítani arról,
hogy látni fogom a holnapi napfelkeltét...
MA elég bátor leszek ahhoz,
hogy ne szalasszak el több alkalmat.
MA beruházok a legértékesebb erőforrásomból:
Az Időmből, a legbizonytalanabb munkámba:
Az Életembe.
MA minden percet szenvedéllyel töltök,
hogy a mát egy különleges,
egy páratlan nappá tegyem az életemben.
MA szembeszállok minden akadállyal,
amely az utamba áll, bízva abban, hogy sikert aratok.
MA ellenállok a pesszimizmusnak,
és meghódítom a világot egy mosollyal,
és pozitív hozzáállással a legjobbat, várom.
MA úgy töltöm az időt, hogy boldog legyek,
és otthagyom a lábnyomaimat,
és a jelenlétemet mások szívében