KERESD MEG ISTENT! Székely evangelizációs költemény

Hires, nagy ember lett Faluvégi Ákos,
Sokat beszél róla a falu és a város.
Végre beteljesült diákkori álma:
Ő lett az ország legjobb csillagásza.
Örül a rokonság hogyha néha-néha
Ákos megérkezik a piciny faluba.
Szép felesége van ,aranyos kislánya,
Ők az özvegyasszony minden boldogsága.
De egy idő óta olyan ritkán jönnek,
Irják,hogy majd télen
Akkor majd ráérnek.
Irják,hogy majd nyáron,akkor szép a falu.
Most már nem jöhetnek mert, Ági tanul.

A nagy világűrben,a csillagok között,
Nem lakik ott Isten,onnan elköltözött.
Faluvégi Ákos sehol sem találja,
Oly nagyra fejlődött az ő tudománya.
És a templom helyett csak a mozit járják ,
Mert ott a világnak nagyobb táját látják.
Kicsi Ágotának nincs karácsonyfája
Ráfagy a mosoly pici ajkára.
Nincsen angyal,nincsen Isten,csak emberek vannak
Azok ajándékot bármikor adhatnak.
Igy él a nagy tudós a város zajában
Elérkezik a hir kicsiny falujába.
-Nem hiszi Istent-mondogatják róla,
Szegény özvegyasszony könye hull azóta.
De nem panaszkodik az egész világért,
Ő csak imádkozik tévelygő fiáért.

Az idő gyorsan száll,rohannak az évek
A bús öregasszony súlyos beteg lesz.
Utána is üzent elköltözött párja,
Térjen pihenőre,mert már nagyon várja.

Levél érkezett a székely falucskából,
A nagy hires tudós szülőfalujából.
Idegen a levél,nem ismerős az irás,
De a levél végén oly sürgős a hivás.
A szomszédok irják,hogy beteg a jó anyja,
És a hires orvost ezért hivják haza.
Látni vágyik menyét,Ági unokáját,
Egyetlen jó fiát,az egész családját.
Irják:gyorsan jöjjön,mert már napok óta,
Égető lázasan sokat beszél róla.
Lehet ha nem siet,nem is kapja élve.
Még haldokolva is imádkozik érte.
Óh,az Ágit hozzák, hogy még egyszer lássa!
Szép nagyra nőhetett Ági unokája.....

A levél kisiklika tudós kezéből,
Ez a szó-négy év-nem megy ki fejéből.
Négy kerek év óta ,óh de sokszor hivta...
Mindegyik levelét fájó szivvel irta.
Gőgös menyének is,sirva üzen érte,
Utoljára ennyit tegyen érte.
De a menye nem hajlik a könyörgő szóra,
Leinti a férjét,ne beszéljen róla.

Fúj már az őszi szél, a levelek hullanak,
Székely temetőben egy asszonyt hantolnak.
Pompás,nagy koszorúk ékeskednek rajta,
Egy Istent feledő,tudós ember hozta.
Hideg,fagyos szivvel nem hullat egy könnyet,
Nem azért olvasott annyi hires könyvet.
Belenyugszik abba,hogy ennyi az élet,
Ajka nem suhogja:'Isten legyen véled.'

Ott messze már a nagyváros zajában,
Egy szőke kislány hánykolodik ágyában.
Lázálmai vannak,össze-vissza mondja:
-Ki ültet virágot nagymama sirjára?
Isten nyugosztolja édes nagymamámat,
Anyám, édesanyám ,ne fogd be a számat!
Milyen szép ott minden,nagymama kis háza
Az a kicsi falu,az ablakokon zsalu...
Orgona illatú fából kicsi templom,
Milyen jó volt ülni mellette a padon...
Isten nyugosztolja drága nagymamámat!
Apám, édesanyám ne fogd be a számat!
Hideg szivű asszony tördeli a kezét,
Zokogó szemekkel bámulja gyermekét.
Hivjatok orvost!Vajon mi baja lehet?
Gyógyitsátok meg drága gyermekemet!
Fényes,nagy teremben orvosok sorába,
Bámulnak egy kislány viasszin arcába.
Hires profeszor leteszi a kését,
Haldoklik, nincs mentség,járja már a végét.
Még egyszer felnyilik elkékült kis szája,
Szenvedő Áginak van egy kivánsága:
-Én látom az Istent,és örömmel megyek,
Édes nagymamámmal egy sirba tegyetek.

Fehér márványkőbe szépen be van vésve:
' Itt nyugszik Ágota. Élt 14 évet.'
Ott a legszebb helyen a nagy temetőben,
Sirján rózsák illatoznaka csikorgó télben.
Szebbnél szebb virágot visznek a sirjára,
És még is úgy érzi nincsen édes álma.
A bús csillagász az eget bámulja,
Lelke a világűrt százszor beszáguldja.
Az esze elborult,nyugodalma nincsen,
Mégsem jön ki ajkán:'Bocsásson meg Isten.'
Hideg szivű asszony már a haját tépi,
Mind beszélhetnek nagy csodákat néki.
Megörült,vége van megbomlott az esze,
Mégsem kulcsolódik imára két keze.
Nappal is éjjel is a temetőt járja,
Porladó kislányát,most is haza várja.

Esti harangszókor,csendes alkonyatba,
Egy elfáradt ember tér be a faluba.
Csillagfénye mellett csak az Isten tudja,
Néma temetőbe viszi őt az útja.
Nem messze,a szélén,térdre hull egy siron:
'Anyám, a szenvedést már tovább nem birom!'
Búsan bologatnak a tarka virágok,
Egy porladó anya üzen a fiához:
'Hogyha a lelkedenek nyugodalma nincsen,
Fiam, édes fiam keresd meg az Istent.'