A Jósziv papbácsi végig nézett a vézna rongyos szegény Gyereken . Belenézet a szomorú szemekbe,a maszatos arcba és szivét megrenditette a megkinzott ártatlan lélek.Elmosolyodott.
-Ó dehogy nincs senkid…-legyintett vidáman- már is itt vagyunk ,én, meg a Kolostor.Légy a kistestvérünk!
A szegény Gyerek örömébe táncolni meg énekelni kezdett,majd aztán egy pillanatra megállt, hogy hamar egy kemény kézszoritással és egy meleg ölelésel megpecsételjék a frissen kötött szövetséget.
Immáron kettesben probálták orvosolni az öreg Kolostor betegségét.Kettesben tépegették a gyomot innen-onnan,énekelgettek és vidám történeteket mesélgettek a beteg Kolostornak .
Telik múlik az idő,jönnek és bámulják az emberek a beteg kolostort és a jókedélyű papbácsit meg az újdonsült kistestvérét,csodálják azoknak vidámságát ,éneküket, de voltak olyanok is akik rosszálloan figyelték mi történik várva az alkalmas pillanatot amikor közbeléphetnek és véget vehessenek a Kolostort megmenteni próbálo harcnak. Egyik nap aztán történt, hogy a Jósziv papbácsi megunta, hogy csak kivülről tisztogassák az Öreg Kolostort igy hát eldöntötte, hogy benneb merészkedik a Kolostor belsejében. Hivta hát a Gyereket és válvetve neki veselkedtek a nehéz öreg ajtónak. Nem volt könnyü dolguk hiszen az ajtón nehéz vaspántok éktelenkedtek ,melyek nem engedtek be senkit az öreg Kolostor szivéhez. A Kolostor szomorúan nézte a a két szeretett gyógyitoja kinlodását. Tudta ,hogy ez igy nem fog menni hiszen a vaspántokat nem ő tette az ajtajára, hanem azok a fel alá rohano súlyos léptű,bakancsos emberek ,akik kikergették belőle a lágyhangú barna csuhás lakóit ,elkergették a vidáman csivittelő gyerekeket, belül összetőrték vele egyidős bútórjait , kihajigálták a tudásszomjat oltó győnyőrű könyveit. Nagyott sóhajtott. Segiteni szeretett volna valahogyan, de nem tudott.Csak sóhajtott nagyokat,és nyögsécselt.
-Nem fog az igy menni ,kedves gyógyitoim-szólalt meg elhaló hangon .- A belső falaim beomoltak,a gyom fogva tartja köveimet,s amit még nem tudtok egyszer ellepett a viz, de úgy hogy majd csak a tetőm látszott ki belőle.Mikor pedig elhúzodott maga után hagyta a sok hordalékot meg iszapot,melyek marják és egyben feszitik is falaimat.
A Gyerek és a Jósziv papbácsi meglepetten kapták fel fejüket ,hiszen amióta a kolostorhoz jöttek első alkalom volt amikor megszólalt.
Felócsúdva meglepetésükből, a Jósziv papbácsi hamar vigasztalni kezdte a beteg Kolostort.
-Ne búsulj kedves Kolostor,mert megtaláljuk a módját, hogy be jussunk és megszabaditsunk a fájdalmat és romlásodat okozo hordaléktól és gyomtól.-beszélt hozzá biztatóan,miközben lázasan törte a a fejét ,hogy mi tévök legyenek. Egyszer aztán pompás ötlete támadt. Mi lenne ha segitséget hivana? Szól is a Gyerekhez:-Mi ketten kevesek vagyunk ahoz, hogy legyőzzük a a gonosz Horhadalékot,szükségünk lenne segitségre.
A Gyerek elmosolyodott.
-Ha csak ennyi a baj ,akkor ezen hamar segithetünk.-Ezzel két ujját a szájába dugta és egy nagyot füttyentett. Jósziv papbácsi meglepetten vette észre, hogy itt meg ott is apro fejek jelennek meg .Hát láss csodát egy maroknyi Gyerek csapat kezdet addigi rejtekhelyéről előmászni.
-Ők lesznek akik majd segitenek.-mutatott rájuk büszkén a Gyerek, akár egy kis király.
-Hát ti meg honnan jöttetek?-tátotta el száját a papbácsi a maroknyi törpesereg láttán.
-Mi mind végig itt voltunk.-válaszolt a z egyik aki bátrabb volt .-Otthonunk itt van az út túloldalán húzodó csővek alatt amelyek a a város lakásainak fűtésére szállitják a forróvizet, a közeli állomás épületének zúgai, a már nem használt régi tehervonatok vagonjai,a közeli szeméttelep.-sorolta a kis rongyos Gyerek.
-De hát ,ti hogy kerültetek oda?-kérdezte a pabácsi szomorúan
-A nagy Változás szele mikor végig suhintott az országon, a Jó igérete mellett magával hozta a nyomort. A nagy kéményű füstőlgő műhelyek bezártak,apáink és anyáink munka nélkül maradtak.Nem volt pénz,nem volt amiből élni.Szüleink ekkor ,akinek még volt reménye elindultak a nagy világba szerencsét próbálni.Aki meg nem ment,de más munkához sem jutott az elment a ,hogy a nagy műhelyek környékén a vasat összeszedje, de elkapták és börtönbe dobták.
-Családjaink szét estek,mert a nyomor az italozásba kergette őket.-tette hozzá egy másik Gyerek.
-Igen,mert már egymást verték ,azért, mert mindenki a másikat hibáztatta.-toldotta meg csendesen egy harmadik Gyerek.
-Ha majd pénzük lessz akkor majd megkeresnek minket és újra eggyüt leszünk-csacsogott közbe egy a földből alig kilátszó kis Gyerek.
-De hát ti akkor miből éltek?Hiszen ti még gyerekek vagytok.- hüledezett a papbácsi ,marokra szorúlt szivvel végi nézve a kis rongyos csapaton.
-Koldulunk a gazdagoktól!A szemetes kukák mindig tartogatnak valamit a mi számunkra is!Valakinek van gondja ránk is!-kiabálták már többen is közbe.
-Igen, –hagyta helybe a papbácsi szomorúan mosolyogva- a Mennybeli atyának mindig van gondja az ég madárkáira-jegyezte meg csendesen tekinteével végig simogatva a Gyerekeket. De hát akkor ne vesztegessük sokáig az időt és lássunk hozzá mielöbb,gyógyitsuk meg a Kolostort ,mert ő biztosan otthont tud majd nekünk nyújtani mind addig amig a szüleitek értetek jönnek-hagyta helybe sürgetőleg a Jósziv papbácsi.
Hóruk! hóruk –veselkedtek neki az ajtónak,és az recsegve ropogva adta meg magát nekik. Diadal üvöltést hallatva vonult be a toprongyos sereg az omladozó falú Kolostor belsejébe serényen neki állva, hogy megszabaditsák a gonosz Hordaléktól és annak testvéreitől ,a Múlt fekete Árnyaitól.
Igy történt hát,hogy a Vén Kolostor megint megtelt vidáman csacsogó s fel alá rohangáló gyerekekkel.Falai közé beköltözött az Élet és a Remény. De a mesének még nincs it vége mert folytatódik a napjainkba, is amikor szegény sorsú gyerekek beköltöznek…
-Ó dehogy nincs senkid…-legyintett vidáman- már is itt vagyunk ,én, meg a Kolostor.Légy a kistestvérünk!
A szegény Gyerek örömébe táncolni meg énekelni kezdett,majd aztán egy pillanatra megállt, hogy hamar egy kemény kézszoritással és egy meleg ölelésel megpecsételjék a frissen kötött szövetséget.
Immáron kettesben probálták orvosolni az öreg Kolostor betegségét.Kettesben tépegették a gyomot innen-onnan,énekelgettek és vidám történeteket mesélgettek a beteg Kolostornak .
Telik múlik az idő,jönnek és bámulják az emberek a beteg kolostort és a jókedélyű papbácsit meg az újdonsült kistestvérét,csodálják azoknak vidámságát ,éneküket, de voltak olyanok is akik rosszálloan figyelték mi történik várva az alkalmas pillanatot amikor közbeléphetnek és véget vehessenek a Kolostort megmenteni próbálo harcnak. Egyik nap aztán történt, hogy a Jósziv papbácsi megunta, hogy csak kivülről tisztogassák az Öreg Kolostort igy hát eldöntötte, hogy benneb merészkedik a Kolostor belsejében. Hivta hát a Gyereket és válvetve neki veselkedtek a nehéz öreg ajtónak. Nem volt könnyü dolguk hiszen az ajtón nehéz vaspántok éktelenkedtek ,melyek nem engedtek be senkit az öreg Kolostor szivéhez. A Kolostor szomorúan nézte a a két szeretett gyógyitoja kinlodását. Tudta ,hogy ez igy nem fog menni hiszen a vaspántokat nem ő tette az ajtajára, hanem azok a fel alá rohano súlyos léptű,bakancsos emberek ,akik kikergették belőle a lágyhangú barna csuhás lakóit ,elkergették a vidáman csivittelő gyerekeket, belül összetőrték vele egyidős bútórjait , kihajigálták a tudásszomjat oltó győnyőrű könyveit. Nagyott sóhajtott. Segiteni szeretett volna valahogyan, de nem tudott.Csak sóhajtott nagyokat,és nyögsécselt.
-Nem fog az igy menni ,kedves gyógyitoim-szólalt meg elhaló hangon .- A belső falaim beomoltak,a gyom fogva tartja köveimet,s amit még nem tudtok egyszer ellepett a viz, de úgy hogy majd csak a tetőm látszott ki belőle.Mikor pedig elhúzodott maga után hagyta a sok hordalékot meg iszapot,melyek marják és egyben feszitik is falaimat.
A Gyerek és a Jósziv papbácsi meglepetten kapták fel fejüket ,hiszen amióta a kolostorhoz jöttek első alkalom volt amikor megszólalt.
Felócsúdva meglepetésükből, a Jósziv papbácsi hamar vigasztalni kezdte a beteg Kolostort.
-Ne búsulj kedves Kolostor,mert megtaláljuk a módját, hogy be jussunk és megszabaditsunk a fájdalmat és romlásodat okozo hordaléktól és gyomtól.-beszélt hozzá biztatóan,miközben lázasan törte a a fejét ,hogy mi tévök legyenek. Egyszer aztán pompás ötlete támadt. Mi lenne ha segitséget hivana? Szól is a Gyerekhez:-Mi ketten kevesek vagyunk ahoz, hogy legyőzzük a a gonosz Horhadalékot,szükségünk lenne segitségre.
A Gyerek elmosolyodott.
-Ha csak ennyi a baj ,akkor ezen hamar segithetünk.-Ezzel két ujját a szájába dugta és egy nagyot füttyentett. Jósziv papbácsi meglepetten vette észre, hogy itt meg ott is apro fejek jelennek meg .Hát láss csodát egy maroknyi Gyerek csapat kezdet addigi rejtekhelyéről előmászni.
-Ők lesznek akik majd segitenek.-mutatott rájuk büszkén a Gyerek, akár egy kis király.
-Hát ti meg honnan jöttetek?-tátotta el száját a papbácsi a maroknyi törpesereg láttán.
-Mi mind végig itt voltunk.-válaszolt a z egyik aki bátrabb volt .-Otthonunk itt van az út túloldalán húzodó csővek alatt amelyek a a város lakásainak fűtésére szállitják a forróvizet, a közeli állomás épületének zúgai, a már nem használt régi tehervonatok vagonjai,a közeli szeméttelep.-sorolta a kis rongyos Gyerek.
-De hát ,ti hogy kerültetek oda?-kérdezte a pabácsi szomorúan
-A nagy Változás szele mikor végig suhintott az országon, a Jó igérete mellett magával hozta a nyomort. A nagy kéményű füstőlgő műhelyek bezártak,apáink és anyáink munka nélkül maradtak.Nem volt pénz,nem volt amiből élni.Szüleink ekkor ,akinek még volt reménye elindultak a nagy világba szerencsét próbálni.Aki meg nem ment,de más munkához sem jutott az elment a ,hogy a nagy műhelyek környékén a vasat összeszedje, de elkapták és börtönbe dobták.
-Családjaink szét estek,mert a nyomor az italozásba kergette őket.-tette hozzá egy másik Gyerek.
-Igen,mert már egymást verték ,azért, mert mindenki a másikat hibáztatta.-toldotta meg csendesen egy harmadik Gyerek.
-Ha majd pénzük lessz akkor majd megkeresnek minket és újra eggyüt leszünk-csacsogott közbe egy a földből alig kilátszó kis Gyerek.
-De hát ti akkor miből éltek?Hiszen ti még gyerekek vagytok.- hüledezett a papbácsi ,marokra szorúlt szivvel végi nézve a kis rongyos csapaton.
-Koldulunk a gazdagoktól!A szemetes kukák mindig tartogatnak valamit a mi számunkra is!Valakinek van gondja ránk is!-kiabálták már többen is közbe.
-Igen, –hagyta helybe a papbácsi szomorúan mosolyogva- a Mennybeli atyának mindig van gondja az ég madárkáira-jegyezte meg csendesen tekinteével végig simogatva a Gyerekeket. De hát akkor ne vesztegessük sokáig az időt és lássunk hozzá mielöbb,gyógyitsuk meg a Kolostort ,mert ő biztosan otthont tud majd nekünk nyújtani mind addig amig a szüleitek értetek jönnek-hagyta helybe sürgetőleg a Jósziv papbácsi.
Hóruk! hóruk –veselkedtek neki az ajtónak,és az recsegve ropogva adta meg magát nekik. Diadal üvöltést hallatva vonult be a toprongyos sereg az omladozó falú Kolostor belsejébe serényen neki állva, hogy megszabaditsák a gonosz Hordaléktól és annak testvéreitől ,a Múlt fekete Árnyaitól.
Igy történt hát,hogy a Vén Kolostor megint megtelt vidáman csacsogó s fel alá rohangáló gyerekekkel.Falai közé beköltözött az Élet és a Remény. De a mesének még nincs it vége mert folytatódik a napjainkba, is amikor szegény sorsú gyerekek beköltöznek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése