2008. augusztus 25., hétfő

OKOSKODÁSOK-SZÉP GONDOLATOK

Az életedet te írod.
Az életed célja az, amit annak hiszel.
Küldetésedet te magad szabod ki saját magadnak. Életed, pedig az lesz, amivé teszed, és soha senkinek nem lesz joga ítélkezni feletted. A saját tábládhoz tartozó palavessző a te kezedben van. Ha a múltban csupa ostobasággal írtad tele a táblát, töröld le szépen. Törölj ki minden emléket, amely nem szolgálja jelenlegi életed. Légy hálás, azért, hogy idáig eljutottál, és kezdd újra! Immáron itt a tiszta tábla az újrakezdés előtt. Kezdd hát újra! Itt és Most! Találd meg az örömödet az életben, és légy boldog. Isten arra teremtett, hogy megéld a lét örömét. Csak olyan dolgokat csinálj, amelyek örömmel töltenek el. Csináld azt, amit szeretsz. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy átéld az öröm érzését. Tedd fel magadban a kérdést: "Miben lelem örömömet?" Ha megtalálod a választ, és átadod magad annak a bizonyos tevékenységnek, a vonzás törvénye lavinaként zúdítja majd rád az örömteli embereket, körülményeket, és eseményeket, és mindezt azért, mert magad is az öröm frekvenciáján rezegsz. A belső vidámság valójában a siker fűtőanyaga. Minden, ami örömmel tölt el, újabb jó dolgokat vonz majd az életedbe.Bármerre is indulj, jól döntesz. Ez a választás szabadsága. A te táncodat senki más nem táncolhatja, a te dalodat senki más nem énekelheti, a te történetedet senki más nem írhatja meg. A Föld neked forog. Az óceánok neked áradnak, és apadnak. A madarak neked énekelnek. Minden gyönyörűség, amit látsz, minden csoda, amit tapasztalsz, érted, neked van. Nézz körül! Ebből az egészből semmi sem létezne, ha te nem lennél. Ne feledd, életed tábláját Te írod tele, méghozzál azzal, amivel akarod. Egyetlen dolog van: Jól érezni magad-most!





Az apák teremtése

Amikor a jó Isten az apákat teremtette, először egy rendkívüli magas alakot teremtett. Az egyik angyalnak azonban nem igazán nyerte el a tetszését a kész mű.

- Miféle apa ez? Ha a gyerekek alacsonyak, miért ilyen égimeszelők az apák? Mindig hétrét kell majd görnyednie, ha üveggolyózni akar csemetéjével, ha ágyba akarja dugni, vagy ha egy puszit akar nyomni a feje búbjára.

A jó Isten elmosolyodott.

- Ez igaz, de ha alacsonyra tervezem, hogy néznek fel rá a gyerekek?

A jó Isten hatalmas, inas kezeket formált az apáknak. Az angyal szomorúan rázta a fejét.

- Ez nem lesz így jó! A nagy kezek esetlenek. Nem boldogulnak a pelenkázással, az apró gombokkal, a lófarokhoz való hajgumival és a baseballütőkből származó szálkákat sem tudják kivenni a pici tenyerekből.

A jó Isten ismét elmosolyodott.

- Igazad van, de ahhoz, hogy az ember vigyázni tudjon egy aprócska zsebéből előkerülő számtalan kincsre nagy kéz szükségeltetik.Ahhoz viszont elég kicsire tervezem, hogy az ujjak átfoghassák egy gyermek arcocskáját.

A jó Isten ezután hosszú, izmos lábakat és széles vállakat teremtett. Az angyal a szívéhez kapott, és döbbenten így szólt:

- Tudom, hogy közeleg a hétvége, és fáradt vagy? de mondd tudsz-e róla, hogy ennek az apának nincs öle? Ha az ölébe akarja ültetni a gyermekét, a szegény kölyök két comb között a földre huppan.

A jó Isten újra csak mosolygott.

- Az anyja fogja ölbe venni az apróságokat. Az apának erős vállra van szüksége, hogy boldoguljon a porontyokkal megpakolt szánkóval, egyensúlyban tudja tartani a biciklit, és a bábszínházból hazafelé menet egész úton karjaiba vigye alvó gyermekét.

A jó Isten éppen a világ legnagyobb lábfejét próbálta megformázni, amikor ismét megjelent az angyal, és szinte ráförmedt:
- Ez aztán a kontár munka! Komolyan hiszed, hogy ezek a csónaklábak képesek lesznek talpra ugrani hajnalok hajnalán, ha a csecsemő felsír?

Vagy végigsétálni a születésnapi zsúrra felállított iciri-piciri asztalkák között anélkül, hogy eltaposnának legalább három vendéget?

A jó Isten ismét csak mosolygott.

- Meglátod, hogy milyen remekül tudja majd használni őket! Segíthet a gyerekeknek, ha az Üveghegyen túlra akar majd ellovagolni, és elriszthat vele egy felbukkanó egeret.

A jó Isten egész éjjel dolgozott, s végül kevés szavú, határozott hangot, valamint mindent látó, de nyugodt és türelmes tekintetet alkotott. Végül, mintegy ráadásként könnyeket is adott az apának. Amikor elkészült az angyalhoz fordult és így szólt:

- Remélem elégedett vagy a végeredménnyel, és belátod, hogy egy apa legalább annyira szeretheti a csemetét, mint egy anya!

Az angyal szó nélkül bólintott

A KIS HERCEG
ÍRÓJA__:HÁT ŐT SZÉGYEN NEM ISMERNI

....részlet......
(a kedvencem)


Aminkor este már,
mikor az izzó nap leszáll s a csillag csillog csak nekem....
Elgondolom az életem.
Ami elmúlt és ami lesz még, mit rég megúntam s amit szeretnék,
messziről nézem és nyugodtan, ami után egykor futottam.
Mire az izzó arc lehűl, a szív is békés lesz belül.
Öröm, kétség oly messzi cseng és jól esik az esti csend.
Jó így mégegyszer szemlehúnyva mindent végiggondolni újra, a lélek könnyű, mint a pára s csend van.
Elalszunk nemsokára.
Szép estét, csodás álmokat kívánok! :) - Jó napot! - mondta a róka.
- Jó napot! - felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem látott senkit.
- Itt vagyok az almafa alatt - mondta a hang.
- Ki vagy? - kérdezte a kis herceg. - Csinosnak csinos vagy...
- Én vagyok a róka - mondta a róka.
- Gyere, játsszál velem - javasolta a kis herceg. - Olyan szomorú vagyok...
- Nem játszhatom veled - mondta a róka. - Nem vagyok megszelídítve.
- Ó, bocsánat! - mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban hozzátette: - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Te nem vagy idevalósi - mondta a róka. - Mit keresel?
- Az embereket keresem - mondta a kis herceg. - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Az embereknek - mondta a róka - puskájuk van, és vadásznak. Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is tenyésztenek. Ez minden érdekességük. Tyúkokat keresel?
- Nem - mondta a kis herceg. - Barátokat keresek. Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - mondta a róka. - Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.
- Kapcsolatokat teremteni?
- Úgy bizony - mondta a róka. - Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...
- Kezdem érteni - mondta a kis herceg. - Van egy virág... az, azt hiszem, megszelídített engem...
- Lehet - mondta a róka. - Annyi minden megesik a Földön...
- Ó, ez nem a Földön volt - mondta a kis herceg.
A róka egyszeriben csupa kíváncsiság lett.
- Egy másik bolygón?
- Igen.
- Vannak azon a bolygón vadászok?
- Nincsenek.
- Lám, ez érdekes. Hát tyúkok?
- Nincsenek.
- Semmi sem tökéletes - sóhajtott a róka. De aztán visszatért a gondolatára: - Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását...
A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.
- Légy szíves, szelídíts meg! - mondta.
- Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!
- Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.
- Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg.
- Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz
Másnap visszajött a kis herceg.
- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is.
- Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.
- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm.
Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:
- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.
- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.
- De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt. - Majd hozzáfűzte: - Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.
A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.
- Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.
A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:
- Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.
Azzal visszament a rókához.
- Isten veled - mondta.
- Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
- Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...
- Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.




A csodákról

Én nem születtem varázslónak, csodát tenni nem tudok..." - mondhatnád te is, talán így gondolod. Csodát tenni nem tudsz, vagy olykor talán mégis, mikor arcod mosolyt szül, szemed belső tüzet tükröz, s szavaidat a szíved súgja neked.
Mert mi a csoda?
Amikor együtt nézel a napfénnyel a fákra; amikor a szél megborzolja a hajad, s a szabadság illatát érzed, szinte szárnyalsz, s a gondolatod bárhová elér;
gy csapat diák azt a feladatot kapta, hogy készítsenek egy listát arról, mit tekintenek most a világ hét csodájának. Valószínűleg némi eltéréssel, de a következők kapták a legtöbb szavazatot:
1. az egyiptomi nagy piramisok
2. a Taj Mahal
3. a Grand Canyon
4. a Panama-csatorna
5. az Empire State Building
6. a Szent Péter székesegyház
7. a kínai nagy fal
Amikor a tanár összeszedte a szavazatokat, észrevette, hogy egy diák még nem végzett a listájával.
Így megkérdezte a lányt, hogy talán problémája van a lista elkészítésével. A lány azt felelte:
- Igen, egy kicsit. Nem teljesen tudom eldönteni, mert olyan sok van.
A tanár azt mondta:
- Oké, oszd meg velünk, amid már van, talán tudunk segíteni befejezni.
A
lány hezitált, de aztán felolvasta.
- Szerintem, a világ hét csodája a következő:
1. Látni....
2. hallani....
3. tapintani.....
4. ízlelni.....
5. érezni......
6. nevetni....
7. és szeretni.....
Olyan csend lett a teremben, , hogy még a légy zümmögését is meglehetett volna hallani.
Az egyszerű és hétköznapi , általános dolgok elkerülik a figyelmünket, és amit természetesnek tartunk, azok valóban csodálatosak !
Egy szelíd figyelmeztetés:
A legértékesebb dolgokat az életben , nem lehet kézzel felépíteni, vagy megvásárolni ...!

A csodáról




(Az öreg a hegyek mögött élt, senki sem látta a házát.
Az út porába hosszú évek óta naponta vetette a lábát.
Látták itt is, ott is, mindenhol, hol folyt a könny,
És arra is, amerre már gyilkos fagy lett a közöny.
Mesélték: járt arra is, hol akkora a szükség,
hogy a reményt eltakarta mára fekete reménytelenség.
Nem tett ő sokat, csak hallgatták szavát.
Hirdette bármerre járt is: Ember lásd meg magadban, S körülötted a csodát!
Amit adott, nem túl sok, tüzelőnek tán kevés.
Annyi a didergő léleknek, mint a meleg ölelés.
Bármily szél feszüljön is neki, talpra áll, mert erőre kap.
S ha megoldást rögtön nem is talál, a bizakodás reá vértet ad.
Híre ment az öregnek, szóbeszéd tárgya lett.
A kétkedők sokasága már a nevére is nevetett.
"-Még hogy csoda?! Vén bolond! Hord el innen magad!
Ez itt nem cirkuszi porond, hogy nevettesd a tisztes polgárokat!"
A gondolattalanok, kik félve kapaszkodnak
A könyvekbe szedett, készen kapott gondolatokba,
riadtan fogták közre,s méltatlankodtak vacogva:
"-Otromba játék, míly gyalázat! Nagy elméink ezt másként mondták!
Nincs benned Szent alázat? Szavaid a hitelt rontják!"
S meghallá az úr az égben, s tágra nyitá bölcs szemét:
"- Érdekes! Ezt meglesem! Egy beszélgetésnek veszem szerét."
Egy napon, mikor hősünk épp magában ballagott,
egy arra járó szerzetesben kísérőtársat kapott.
Szó szót követve haladtak együtt lépkedve,
s a beszélgetés fonalát a szerzetes úgy terelte,
kis idő múltán diskurálva szóba hozta a csodát.
"- Úgy? Te hirdeted, hogy mindaz a vak, ki lelkében legbelül boldogtalan marad.
Hiszed, hogy az ég, mely titokban tartja magát,
minden földi halandónak mutatja a csodát?
Az élet nehéz, s minden lépés, mely magasabbra emel,
a lélekben hasadt seb, és könny áztatta halotti lepel.
A régi bölcsek mindegyike, ki a témában hallatta magát,
leírta már ezer szóban: Csak az mutathat igazi csodát,
kihez a Mindenható személyesen intézte szavát.
Látod, lépkedünk itt, a talaj szilárd a lábunk alatt.
Csoda volt az, mikor a szent, a víz felszínén ugyanígy haladt."
"- Ó, hatalmas látvány az, én nem tagadom,
Bizonyítékként én mégis a kétkedőknek hagyom.
Nekem ilyen erővel szívemet az érinti meg,
mikor bátran lépkedni kezd egy nemrég született gyerek."
A szerzetes csendben, mosolyogva lehajtá fejét,
majd oldalra lendítve egy sziklára tette a kezét.
"- Barátom! Akkor vajon elállna-e szavad,
Ha-e sziklából a kezem egy csodával vizet fakaszt?"
"- Az én öreg szívemnek nem kell ekkora kegy.
Víz, hogy hol fakad, nekem már egyre megy.
De egy hasonló csodát mutat az emlékezet,
mikor egy addig rideg lélek bűnét megbánva, igazán könnyezett."
Egy tópartra érkezvén a szerzetes egy fatörzsre ült,
s melegen nézte társát, mikor egy újabb kérdésre sor került:
"- Nézd a vizet! Míly hatalmas kékség! S ha bárki vérré változtatná e kékséget magát,
volna-e merszed replikázni azt a hatalmas csodát??!!"
"-Mi haszna volna, egy tónyi vér egy szomjazónak vajh mit ér?
Minek ennyi, hisz abból egy cseppben
benne van minden titok, mi csak lakozik egy teljes emberben."
A szerzetes már türelmetlen.. Felemelé szavát:
"-És mit mondanál akkor, ha feltámasztanám, kit már megcsókolt a Halált??"
"-Az élet rendje az. Születünk, s meghalunk.
Mindkét végén a létnek magunk maradunk.
Nemesebb tettet láttam én egy nagy beteg léleknél.
Nincs nagyobb harcos e Földön a haldokló gyereknél.
Mikor ette testét a kór, a kínban sem hallottam szavát.
Szíve erős lélekkel várta a halált."
Ekkor mélyen letérdelve, fejét lehajtva hirtelen ő is kérdezett:
"- Miért faggatsz, Uram, hisz nincs semmi sem, mit a világ előtted rejteget?"
A csuklyás felemelte fejét, Fürkészve az öregre nézett:
"- Miből gondolod ember, hogy a Teremtő faggat téged?"
"- Onnan Uram , bocsáss meg! , hogy pár órával ezelőtt,
láttalak meghajolni egy nyíló virág előtt."
A szerzetes szeme ragyogott, s lassan ültéből felállt,
s leemelte válláról az őt takaró csuhát.
Felemelte a térdelőt, fejére tette a kezét,
s miközben szólt, a tájon körbefuttatta szemét.
"- Igaz ember vagy, s hatalmas a szíved.
Ezentúl minden tettednél az áldás legyen veled!
És minden lélekkel, ki úgy él egy egész életet,
hogy nem hagyja el soha az igaz, érző szívet.
S ha nem hullajt könnyet, s ha nem sajnálja magát,
hanem keresi mindenben az isteni csodát!"
Ne légy annyira elfolalt, hogy ne vedd észre ezt!)

Nincsenek megjegyzések: